Magyari Lajos 
Székelyek a Moszkva téren
Dinnyés József dalai
Lipve-lopva az aluljárók forgatagában
- hogy mégse látná meg a Hatalom,
kínálják habos-fehérre sikálva, 
mit Szík "városa" termett, s fodor harmaton
Kalotaszeg álmod: Körösfő, Sárvár, Sztána... 
De rohan - siet az áradó sokadalom,
S mi csoda volt egyszer, már nem kap utána.
Kókad Erdély igazi "zászlaja" közönyben,
a metró - a huzatban még fel-fellobog, 
elhúznak mellette, búban, gondban, örömben
gazdagok, szegények, esettek, boldogok.. 

A Moszkva tér padjain, csodára várva,
munkára, kenyérre kínálják maguk,
kik otthon nem lelhettek megváltó csodára:
itt meg zárva előttük az ajtók és kapuk. 

Kászon és Felcsík, szelíd Nyárádmente,
Marosszék, Mezőség s a két Küküllő  -
a hajnal fogadja őket, kíséri a naplemente
felettük kalapács, alattuk vas üllő. 

Futna a világba a jóratermett székely,
kezében friss "Express": "kínál és keres",
reménykedőn néz még mindig szerteszéjjel
s töpreng: ő itt vajon alperes, avagy felperes?

Néz kialvatlan szemmel őrült forgalomba,
néz cserzett, erős kezére: mozdulat - csoda ,
megmutatná - egy hónapra, hétre, napra,
hogyan is állott meg büszke Dévavár fala...

Ezer villamos mellette zúgva elcsikordult,
mint fogai között a keser káromkodás 
áll, akár századokig a vártán, szóval se mordul,
reménye újra zsendül, hite sorvad és felemás. 

Mintha gyökeret vert volna, érzi: itt kell állnia,
hol lennebb Duna locsog, jó hajításnyira...